„Az álom lelkünknek ez az illékony és szerény terméke, csak a legújabb időben lett megvetés tárgya. Régebben nagyra becsült jövendőmondó, és vigasztalást hozó hírnök volt, az istenek küldötte. Ma, mint a tudattalan küldöttjét használjuk fel, neki kell elárulni azokat a titkokat, melyek a tudat számára rejtve vannak.”[1] C. G. Jung
Az analitikus pszichológia atyja szerint az „én” csak saját tartalmait ismeri s, nem ismeri a tudattalant és annak tartalmait. Éppen ezért „önmagunk megismerése kaland, mely váratlan messzeségekhez és mélységekhez vezet” [2] , és messze túlmutat azon a szűk rétegen, amelyet az ember társadalmi környezete révén alkot saját magáról.
Ehhez a „”kaland”-hoz adott a Természet egy eszközt – az álmot -, melyet sajnos az emberiség nem igazán tanult meg használni. Illetve voltak idők, amikor nagy jelentőséget tulajdonítottak neki, de a nyugati civilizáció emelkedése és annak egyik hatása a mindent értelmezni akaró racionalizmus majdnem teljesen eltörölte. A 20. században Freud, majd Jung volt az, aki felismerte a fontosságát az álmoknak.
Minden embernek megvan a saját kellemes vagy kellemetlen tapasztalatai az álmokkal kapcsolatban. Ez talán az egyik olyan misztikus jelenség életünkben, amely szinte minden nap megtörténik velünk, mégis nagyon keveset tudunk róla. Az eredetéről, a keletkezéséről, a felépítéséről vagy magának az álomnak a jelentéséről, fontosságáról az életünkben. Hogy miért van ez így? Nehéz lehet a választ megtalálni. Talán az egyik ok lehet korunk egyik legfőbb gondolati irányvonala az oly sokat magasztalt racionalizmus. Úgy véljük, ami a tudatunkban van és a logika segítségével értelmezhető, csak az a valóság. Ha azonban egy kicsit is nyitottak vagyunk a világra és őszinték önmagunkhoz, akkor be kell ismernünk, hogy ismereteink – a tagadhatatlan tudományos eredmények ellenére – nagyon korlátozottak. Ráadásul nemcsak a körülöttünk lévő világról, hanem a saját belső tudatunkról is legtöbbször csak feltételezéseink vannak. Ahogy Jung fogalmaz:
„Létezik egy irracionális belső pszichikai élet, az úgynevezett lelki élet, amelyekről néhány misztikus kivételével szinte senki nem tud, vagy nem akar tudni. A lelki életet többnyire badarságnak tartják, amelyet lehetőleg ki kell kapcsolni”[3]
Az álmot, mint központi motívumot, nagyon sokan felhasználták már a lehető legkülönbözőbb célokra. Zenészek, költők, írók bizonyították fontosságát műveikkel, melyeket az álmokról írtak, még mielőtt bárki is tudományosan kezdett volna foglalkozni e témával.
Az álom valójában nem más, mint egy módosult tudatállapot, amelyben emlékezeti és képzeleti képek keverednek össze egy időre, a külső valósággal benyomásainak emlékével. Természetesen az ébrenléti tudatállapot számára legtöbbször furcsa irracionális módon keverve a teret és az időt. A kutatók, akik e témával foglalkoznak, még ma sem tudnak teljes bizonyossággal elmagyarázni, miért és hogyan is álmodik az ember. Egyben azonban már megegyeznek, mégpedig abban, hogy az álom igenis nagyon fontos az emberi elme számára. Szükséges a normális szellemi működéshez, s elengedhetetlen a lelki egyensúlyhoz, azaz a hétköznapi egészséges életünkhöz. Semmiképen nem szabad figyelmen kívül hagynunk, sokkal inkább odafigyelni rá. Sőt fel kellene használnunk az álmokban rejlő erőket, iránymutatásokat és figyelmeztetéseket, melyeket maga a tudattalan sugároz felénk rajtuk keresztül.
Mint minden fogalom esetében elég nehéz, de ugyanakkor nélkülözhetetlen definiálni az adott kérdés tárgyát. Az álom esetében ez különösen nehéz, mert egy olyan megfoghatatlan jelenséggel van dolgunk, mely nagyon megosztja még a vele foglalkozó tudósokat is.
„Az orvosi pszichológia sok problémája között akad egy, amelyikkel annyi baj van, mint egy rossz kölyökkel, ez pedig az álom”[4] – írja Jung egyik tanulmánykötetében. Talán segíthet e rossz kölyöknek a megértésében, ha megpróbáljuk kideríteni, hogy honnan ered, mi hozza létre.
„Az álmok ténylegesen a tudattalan léleknek páratlan, a tudat önkényétől független, spontán termékei. Az álom maga a tiszta természet, és ezért a hamisítatlan természetes igazságot tartalmazza, ennélfogva mindennél alkalmasabb rá, hogy visszaadja az emberi lénynek megfelelő tudást, ha tudatunk túlságosan eltávolodott alapjától és megrekedt egy lehetetlen helyzetben”[5]
[1] C. G. Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába, Európa kiadó Budapest, 1990. 43. o
[2] C. G. Jung: Gondolatok álomról és önismeretről, Kossuth kiadó, 1996. 53. old.
[3] C. G. Jung: Gondolatok az értelemről és a tébolyról Kossuth, Bp. 1997. 9. o.
[4] C. G. Jung: Mélységeink ösvényein, Gondolat, Bp. 1993. 154. o.
[5] C. G. Jung: Gondolatok a természetről, Kossuth, Bp. 1997. 101. o.
